,,A népszerű ember fényt hordoz magával. Ha belép valahová, a légkör derűsebbé válik, s az emberekben homályos várakozás és remény támad. S valóban úgy is tolongják körül, mint a bogarak a fényt. Ha tehetik bizalmas szálakat szőnek hozzá, mohón keresik vele az együttlétet. Miért? Mert lényéből a legritkább mágikus formula néma ábráját sugározza: nemcsak erőt szív, hanem mélységes emberi szolidaritást és érdeklődést áraszt,, Nagyon sok a beteg és kevés az orvos. Az általunk meghatározott értelemben népszerű ember álruhás gyógyító,,             Forrás
Szepes Mária KöNYVeK

BeveZetés

Ezt a tanulmányt, amelynek különös kiterjedései közé benyitnak most, jó néhány évvel ezelőtt írtam. Csak közeli barátaim kaphatták meg tőlem elolvasásra akkor a pszichológiának és a szabadabb szellemi témáknak kedvezőtlen körülmények miatt. Akikhez eljutott, komoly válságokat győztek le ütközéseket kerülő, önmagukkal és a világgal megértőbb viszonylatokat teremtő módszerem segítségével. Hasznát vették megoldhatatlannak tetsző gondjaik közt vergődve. Amolyan "ágy melletti" kézi könyv lett belőle. "A mindennapi élet mágiája" megoldást kínál, hogyan küzdjük le kedvetlenségünket, miképpen térjünk ki fájdalmas konfliktusok elől, s mitől válhatunk sikeres, rokonszenves, népszerű, alkotó tagjává a közösségnek.

Mivel azonban eddigi olvasóim éveken át felkészültek e műfaj nyelvezetére, azokat viszont, akik ilyen fogalmakkal nem találkoztak még, bizonyos nehézségek elé állítják bölcseleti utalásai. Igyekszem ezért minden érdeklődő számára érthetővé tenni közléseimet, mert egyetlen célom segíteni.

Mindenekelőtt az általában félretett, megvetett vagy babonásan elutasított mágia fogalmának pontos definíciójával kezdeném. A rnágia valójában erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét. S ha a varázserőt is idegenszerűnek érzik, hivatkoznom kell a modern orvostudomány felismerésére amely szerint a legtöbb betegség, az organikus bajok is, pszichoszomatikus - idegi - eredetűek, s többnyire valamely betegséget feltételező képzelgésekkel rettegéssel kezdődnek. Ilyen például a rákfóbia, fulladás, tériszony, de nyilvánvalóan feszültségbetegség többek között a struma, cukorbaj, colitis, némely szívzavarok, gyomorfekély, vérnyomás-ingadozás, kinyomozhatatlan eredetű allergiák; sorolhatnám a végtelenségig. Csaknem valamennyit a felelősségtől, mellőzöttségből, csalódásokból s egyéb pszichés sérülésekből "betegségbe menekülő" tudattalan védekezés váltja ki. S minden ilyen folyamat "teremtő képzeletünkből" burjánzik elő. Mert a képzelet nagy varázsló. És öntudatlanságában fekete mágus! Érzelmeink, gondolataink sugárnyomásával addig irritálja valamely szervünket, idegrendszerünket, anyagcserénket, szívünket, bőrünket, mirigyeinket, míg azok először tüneteket mutatnak, majd valóban engedelmeskednek a veszedelmes szuggesztiónak. Iszonyaink zárótüzébe került szerveink, egész fizikumunk valódi szindrómát - betegségművet - produkál.

Nemcsak író, hanem pszichológus-karakterológusként e könyv segítségével megkíséreltem - tapasztalataim, statisztikáim szerint sikeresen - a látható dolgok láthatatlan gyökeréig, az okozatok okához elhatolni. Módszerem célja az öngyötrő, rémképekké alvadó ártalmakból kitermelni a vakcinát, ellenanyagot. Kórokozó képzetek gyógyító ellenképzeteit. Hippokratész szerint : "ahol a méreg, ott a gyógyszer is."

A szándék, hogy ne fertőzzük magunkat jövőtől jelentől, embertársainktól, helytállásoktól való félelemmel, sérüléseket kiváltó, helytelen magatartással, különösen a mi, feszültségekkel terhes világunkban, gondolom, becsületes, humánus törekvés. És az is, hogy nem csupán szavakat ajánlok fel az olvasónak hanem kipróbált "gyógyszereket", amelyeket önmagamon is kipróbáltam.

Természetesen nem én találtam fel a romboló, sőt halálos képzetek és testi megbetegedések, önsorsszorító folyamatok közötti összefüggéseket. Carl Ludwig Sleich professzor már az első világháború idején foglalkozott a "hisztériások" képzetei teremtette meglepő jelenségek gyógyításával.

Sleich doktor az úgynevezett hisztériát a tudat ellenőrzése, irányítása nélkül működő, egyfajta teremtő zsenialitásnak tartotta, s ennek számtalan bizonyítékát tapasztalta a vérző stigmáktól, az álterhességen át egy halálra ítélt esetéig. Ezt az embert vízzel tele kádba ültették hátrakötött kézzel. Csuklóit felületesen megkarcolták, s a vizet előtte észrevétlenül, fokozatosan sötétvörösre színezték. A "páciens" egy idő múlva meghalt a kád vízben, mert azt képzelte, hogy elvérzett. Az önpusztító képzetek csaknem valamennyi emberben működnek anélkül, hogy nevet adnának neki. Az önbizalomhiány öregségtől, haláltól való félelem, amely ott tolong minden halandó tudat küszöbén, egytől egyig a lélek kórokozó fekélyei. Ez, sajnos, nem tagadható valóság. Számtalan megnyilatkozási formájában látható, utolérhető, bár az emberek elhárítják maguktól, próbálnak nem beszélni róla, önmaguk előtt is ködösítik. Állapotuk azonban egyre aggasztóbbá válik, s nagyon kevés orvos tud valóban tenni ellene mélyre hatolva a rejtett gócokig, inkább különféleképpen adagolt, sokszor veszélyes mellékhatásokat kiváltó, a tüneteket átmenetileg csillapító kemikáliák segítségével próbálja betegét megszabadítani az egész érthetetlen betegségkomplexustól. Amely természetesen újra meg újra kiújul, mert a csupán testi tüneteket kezelő módszerek lényegükben hatástalanok. Igaz viszont, s ezt már évezredekkel ezelőtt is tudták - mint Hippokratész, Platon, Paracelsus és még előttük az ősi hagyomány, az egyiptomi filozófia, az antik és középkori bölcselők -, hogy a betegségnek igazi nevet kell adni. A félelem alapjában mindig halálfélelem. A fény eltünteti a sötétséget. A rémület bennünk működő vetítőszerkezet, s a szörnyek, amelyeket látunk, valójában saját teremtményeink. A test a lélek médiuma, a lélek jelbeszédének tüneteit közvetítő eszköz.

Sleich professzor nagyszerűen megvilágította a psziché és fizikai médiumának szerepét a lélek működésében. Összhangjuk jelenti életünk egyensúlyát; ellentétük lelkivilágunk felbomlását, katasztrófáját. Legyen bár valaki mégoly biztonsággal előreszáguldó lángelme, bírja a legvonzóbb műveltséget, ez csak zengő érc marad, ha az együttérző idegrendszer a maga stabilitásával nem nyújt számára biztonságot. A kaballisztikus hagyomány így fejezi ki ezt : "a benső harmóniához szükséges, hogy az ember a szívével is gondolkozzék, és az agyával is érezzen". E mondatot Várkonyi Nándor "Elveszett Paradicsom" című művéből idézem részben, de hozzá tettem az ősi Tarot-tarokk játékszabályának befejező mondatát. Nem sokan sejtik e látszólag értelmetlen fogalomcsere villámfényű zsenialitását. Gondoljunk azonban arra, hogy egy nagy lexikális tudású polihisztor is lehet erkölcsileg gátlástalan, könyörtelen egoista, mert erkölcsileg éretlen, s a természettel kontaktusban élő egyszerú emberben tiszta, örök bölcsességek születhetnek.

Ezek után nyugodtan le merem írni mondanivalóm lényegét, amelyet a modern természettudomány is igazol: saját félelmeink, gondolataink, rossz képzeteink betegei vagyunk, lélektanilag tehát önnön "fekete mágiánk" áldozatai. Neurózisaink nem a testünkben, hanem a pszichénkben kezdődnek. S csakis e gyökerekhez hatolva lehet megpróbálni segíteni azokon a kórképző gócokon, amelyek fizikai szervezetünk bántalmait okozzák. A gyógyuláshoz azonban mindig kettő kell! Egy, aki a látható reflexeken túl a láthatatlan okáig hatolva segíteni próbál minden esetben páciense egyedi karaktere szerint, egyéni módszerekkel; és a beteg, aki valóban gyógyulni akar! Nem ragaszkodik alibiképpen maga teremtette poklához. Elfogadja pszichikai elixírje valódi neveit, saját kórságából kivont gyógyszerét. Bizonyíték erre, hogy ugyanabban a betegségben szenvedő két ember közül az egyik az orvosnak, pszichológusnak hisz, tud, küzd, s ezért kilábal a bajából, teljesen meggyógyul. A másik viszont, aki feladta magát, nem tudja, nem akarja megragadni a feléje hajított mentőkötelet, ugyanabba a kórba belepusztul. Élni senki más helyett nem lehet. A másik tályogát sem operáltathatja ki valaki a saját testéből. Az orvos hiába ír kitűnő recepteket és ajánl bevált gyógymódokat, ha páciense nem él velük. A lélek betegségeinek számtalan rejtett oka, fedőneve van. Legtöbbször pótcselekvésként hoznak létre ijesztő tüneteket, amelyek organikus bántalmakhoz, végül halálhoz vezetnek. A rejtett okok között gyakori a szeretetéhség, feltűnési vágy, bosszú, zsarolás, sérelmekért szerzett elégtétel, helytállások előli menekülés, infantilis, felelősségtől való visszariadás és még sok egyéb más. A mély pszichológia nehéz területéhez tartozik az is, ha valaki féltékenység szította dühből, magányáért másokat okoló büntetésből öngyilkossági kísérletet követ el, remélvén, hogy a segítség idejében érkezik el hozzá. Végül azonban elszámítja magát, és belehal a látványos zsarolásba.

Ilyenformán tehát, ha öntudatlan "fekete mágusként" állandóan fertőzni, mérgezni, pusztítani tudjuk önmagunkat iszonyokkal, traumákkal, fóbiákkal, egzaltált képzelgésekkel, elvakult indulatokkal, miért ne lehetnénk végre fehér mágusok is, tudatosan, a fekete képzetek helyett az önbizalom, remény, megismerés sugárzásával, "varázsigéivel" űzve el agyunkból az árnyakat rémképekké formáló rettegést, ádáz, ártalmas ösztönzések hatalmát? Nincs szükségünk e mérgező salakra! Változtatnunk kell egészségtelen magatartásunkon.A mindennapi élet mágiája modern magatartástan. Eddig még senki sem bánta meg, ha kipróbálta ajánlott módszerét.                              ( Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája )

forrás
Terebess Ázsia  E - tár